Újjáéledés Haitin

Pandiassou, egy falu Haiti letarolt, ökológiailag tönkretett hegyvidékén, nyomorúságos hely volt. Sok gyerek halt éhen a porban – amíg meg nem érkezett barátaival Armand Franklin testvér. A haiti származású szerzetes, Jézus Kis Testvére, most az új, „feltámadott” Pandiassouban van otthon.

 

 

 

 

 

„A Pandiassou kreol helységnév, a spanyol felfedezők által adott Pan y Azúcar-ból [’Kenyér és cukor’] származik; tehát azért dolgoztunk, hogy ismét legyen kenyér és cukor, először Pandiassouban, azután Haiti sok más, teljesen elsivatagosodott helyén is”, mondja a 71 éves, ősz hajú, sovány férfi. Az 1980-as évek óta már csak néhány éhező család ragaszkodott a pandiassoui zsebkendőnyi földek kiszipolyozott talajához, meséli Armand, aki ökoúttörőként elsőként ültetett fákat, és alakított ki kis tavakat.

A Haiti-szerte híres mezőgazdasági forradalmár kreatív szerzetes – és misztikus. „A felszabadítási teológia útján járok”, mondja. Haladó haiti püspökök támogatásával megalapította a Petits Fréres et Petits Sceurs de l’Incarnation [A Megtestesülés Kis Testvérei és Kis Nővérei] nevű rendi közösséget, amelyhez ma 42 testvér és 27 nővér tartozik. „Spirituális szempontból Charles de Foucauld (1858–1916) szerint tájékozódunk, aki az alulról induló utak misztikusa volt, mivel otthagyta tiszti karrierjét, hogy a megvetett tuaregek oldalán, mélyen a Szaharában, teljesen szegényen éljen”, mondja Armand testvér. Amikor 1985-ben Pandiassou-baérkezett, a nincstelen kisparasztok fiai és lányai már elvándoroltak, abban a reményben, hogy a fővárosban, Port-au-Prince-ben jobb életet találnak, mint az elsivatagosodott hegyvidéken. Az egykori pusztaság ma ismét táplálja az embereket. Armand testvér ismét felvirágoztatta Pandiassout.

A sikeres mezőgazdasági és telepítési program egyedülálló Haitin, mert teljesen saját erőből történt, külföldi pénzek, szakértők és befolyás nélkül. Armand és barátai a parasztok közreműködésével 200 hektár erdőt telepítettek, és az egész szigetállamban 75 kis tavat alakítottak ki ponty- és sügértenyésztésre, illetve a zöldségeskertek öntözésére.

„Isten és az emberek dicsőségére tyúkokat, disznókat, békés juhászkutyákat tenyésztünk, továbbá konyhakerteket művelünk. Projektünk ezer embernek ad munkát, Port-au-Prince-ben is”, mondja Armand testvér, mosolygós arccal és büszkén.

Késő délután van már, amikor Armand Franklin körbevezet engem közösségének településén a földrengés pusztította fővárosban. A több hektáros zöld oázis egyike az összesen öt hasonló központnak, amelyet a Kis Testvérek és Nővérek Haitin fönntartanak. A poros romváros közepén elhelyezkedő természeti tünemény területén esti dalukat zengik a Port-au-Prince-i madarak. Gyorsan sötétedik.

Amikor teljesen beesteledik, a szerzetes gyengéden kézen fogja a látogatót: „Az én lábaim tudják az utat”, mondja. Nem törmeléken és cserepeken járunk, hanem rövid, puha füvön, néhány tanműhely és nagyra nőtt, jó árnyékot adó fák mentén: ezek alatt folyik 600 utcagyerek iskolai oktatása, ha nem esik az eső.

Armand testvér Haiti mélyen megosztott kultúráiról mesél, és arról, hogy keresztényként nem tudja elítélni a népszerű vudu-néphitet. „Afrikai őseink vallása évszázadokkal ezelőtt elkísérte a rabszolgákat az óceánon át Amerikába, erősítette a közösséget, és sok katasztrófában adott erőt.” Majd így folytatja: „Mégis feltételezem, hogy a vudu nem olyan vallás, amely lépést tudna tartani a korral. Az a veszély fenyegeti, hogy haladásellenességbe és naiv babonaságba süllyed.”

Armand testvér fájdalommal beszél Haiti népességének változatlan megosztottságáról: vannak az uralkodó kreolok, akik a korábbi rabszolgák mellett fehéreket is számon tartanak őseik között, és vannak az ún. bossales, a szökött rabszolgák falusi leszármazottai. Ezek nagyon sötét bőrű emberek, ahogyan maga Armand is. „Még az egyház is megosztott”, mondja, „többnyire a mulattok állnak magasabban, miközben a bossalesnek csak morzsák jutnak”.

A nap végén az eucharisztiát ünnepeljük a központban. A rendalapító és fekete rendtársainak csapata megtölti a dísztelen kápolnát. Valamennyien teológiailag képzett laikusok, foglalkozásukra nézve tanítónők és gazdálkodók. Egy idős pap, Robert Royal misézik. „Spiritualitásom és erőm legfontosabb forrása az eucharisztia”, mondja Armand testvér az áhítattal megtartott mise után. „Mert a kenyértörés a legerőteljesebb kifejezője annak a hitünknek, hogy Isten feltétel nélkül szolidáris minden emberrel – s a legerőteljesebb felszólítás arra, hogy osztozzunk és igazságosságot teremtsünk.”

Armand Franklin bosszankodik a fundamentalista prédikátorok miatt, akik a 2010. januári pusztító földrengést, sőt Haiti egész szociális nyomorát Isten büntetéseként értelmezik. „Mi, haitiak, sajnos olyan társadalomban élünk, amely bolondul a büntetésért”, magyarázza. Ezért felvilágosításra van szükség: „Isten nem örül a szenvedésnek, Isten szolidáris. A kolerajárvány nem Isten büntetése volt, hanem a szennyezett víz okozta.” Armand testvér „őrültségként” ítéli el, hogy a kolerajárvány idején boszorkányság és kútmérgezés vádjával meglincseltek vudu-hívő nőket, és hozzáteszi: „A bűnbakkeresés sajnos nagyon mélyen gyökerezik a haiti kultúrában.”

Vajon visszhangra talál-e Armand testvér felvilágosító üzenete? „Igen, nagyon is”, feleli. „Mert nincs sok olyan nép, amely oly erősen hinne, mint a szenvedésektől gyötört haitiak. De ez a hit problematikus, mivel a nyomornak és a felszabadító bibliai hitnek semmi köze egymáshoz. Jézus mesterember volt, nem koldus. Szabadon választotta a szegénységet. Nem éhezett, mint a haitiak milliói. Nem magasztalta a nyomort.” Ellenkezőleg, teszi hozzá Armand Franklin: „Országunk nyomora sérti Krisztust, a kiáltó szegénység pofon magának Istennek.”

 

Thomas Seiterich

(Publik-Forum, 2012/2)

 

Forrás: „Érted vagyok” – A jézusi tájékozódás folyóirata, 134. szám, 2012. augusztus, 21. old.
http://www.ertedvagyok.hu

 

 

Csatolmány: