2009 – A megszentelt élet XIII. világnapja

XVI. Benedek pápa beszéde

Az Úr bemutatásának ünnepén, a szentmise végén

Szent Péter-székesegyház

2009. február 2. (hétfő)

 

 

Bíboros Úr,
tisztelt Testvéreim a püspökségben és a papságban,
kedves Testvérek és Nővérek!

Nagy örömmel találkozom veletek a szentmiseáldozat befejeztével, ezen a liturgikus ünnepen, amely immár tizenhárom év óta gyűjti össze a szerzeteseket és szerzetesnőket, hogy megünnepeljék a megszentelt élet világnapját.

Szeretettel köszöntöm Franc Rodé bíborost, s szeretném kifejezni köszönetemet neki és munkatársainak a Megszentelt Élet Intézményei és Apostoli Élet Társaságai Kongregációjában azért a szolgálatért, amelyet a Szentszéknek és a megszentelt élet „világának” nyújtanak. Szeretettel köszöntöm a jelenlevő általános elöljárókat és mindnyájatokat, kedves testvérek és nővérek, akik Szűz Mária példáját követve Krisztus fényét viszitek az egyházba és a világba megszentelt személy voltotok tanúságtételével. Magaménak érzem – ebben a páli évben – az apostol szavait: „Valahányszor rátok gondolok, hálát adok Istenemnek, és mindig, minden imádságomban örömmel emlékezem meg mindnyájatokról, mert az első naptól mindmáig részt vállaltatok Krisztus evangéliumának hirdetésében” (Fil 1,3–5). Ebben az üdvözletben, melyet a Filippi-beli keresztény közösségnek ír, Pál szeretettel emlékezik meg mindazokról, akik személyesen megélik az evangéliumot és igyekeznek tovább is adni azt, vagyis akik összekapcsolják lelkiéletük ápolását az apostoli missziós törekvéssel.

Az egyház hagyományában Szent Pál mindig azok atyjának és tanítójának számított, akik az Úr hívására úgy döntöttek, hogy teljes egészében neki és az evangéliumnak szentelik az életüket. Sok szerzetesintézmény viseli Szent Pál nevét, és sajátos karizmájukat illetően ő az inspiráló forrásuk. Azt mondhatjuk, hogy minden megszentelt személynek megismétli világos és kedves felhívását: „Legyetek követőim, mint ahogy én Krisztus követője vagyok” (1Kor 11,1). Mi más lenne ugyanis a megszentelt élet, ha nem Jézus radikális „utánzása” (imitatio) és mindent átfogó követése (vö. Mt 19,27–28)? Szent Pál biztos pedagógiai közvetítést képvisel: ha utánozzátok őt Jézus követésében, kedves barátaim, az kiváltságos utat jelent, hogy teljes egészében megfeleljetek különleges megszenteltséggel járó hivatásotoknak az egyházban.

Sőt magának Pálnak a szavaiból megismerhetünk egy olyan életstílust, amely kifejezi a szegénység, tisztaság és engedelmesség evangéliumi tanácsai által táplált megszentelt élet lényegét. A szegénység megélésében látja a biztosítékot az evangélium teljesen ingyenes hirdetésére (vö. 1Kor 9,1–23), a szegénység ugyanakkor kifejezi a konkrét szolidaritást a szükséget szenvedő testvérekkel. E tekintetben mindnyájan ismerjük Pál döntését, hogy keze munkájával tartja el magát, és ismerjük buzgalmát a Jeruzsálem szegényei számára szervezett gyűjtésekben (vö. 1Tessz 2,9; 2Kor 8–9). Azután Pál olyan apostol, aki elfogadja Isten szüzességre szóló meghívását, és osztatlanul odaadja szívét Istennek, hogy még nagyobb szabadsággal és odaadással szolgálhassa testvéreit (vö. 1Kor 7,7; 2Kor 11,1–2); továbbá egy olyan világban, amelytől igen távol álltak a keresztény tisztaság értékei (vö. 1Kor 6,12–20), egy biztos életvezetési modellt kínál. Ami pedig az engedelmességet illeti, elég megemlíteni, hogy Isten akaratának a megtétele, „a mindennapi zaklattatások és az összes egyház gondja” (2Kor 11,28) volt az, ami éltette, alakította és felemésztette életét, Istennek tetsző áldozatként odaadott életét. És örömmel hirdeti meg mindezt, amikor ezt írja a Filippi-levélben: „Számomra az élet Krisztus, a halál pedig nyereség” (Fil 1,21).

Pál megszentelt életének másik alapvető vonása a misszió, a küldetés. Teljesen Jézusé lesz, hogy Jézushoz hasonlóan mindenkié legyen, sőt hogy Jézussá legyen mindenkiért. „Mindenkiért mindenné lettem, hogy mindenképpen megmentsek némelyeket” (1Kor 9,22). Benne, aki oly szorosan egyesült Krisztus személyével, felismerjük a lelki élet és a missziós tevékenység összekapcsolásának képességét. Benne ez a két dimenzió kölcsönösen feltételezi egymást. És ekképpen elmondhatjuk róla, hogy azok közé a „misztikus építők” közé tartozik, akiknek léte egyszerre szemlélődő és tevékeny, akik nyitottak Istenre és felebarátaikra, hogy hatékonyan szolgálhassák az evangéliumot. Ebben a misztikus-apostoli feszültségben szeretném kiemelni egyrészt az apostol bátorságát az áldozathozatalra, amellyel szörnyű megpróbáltatásokkal nézett szembe, egészen a vértanúságig (vö. 2Kor 11,16–33), másrészt a tántoríthatatlan bizalmát, amelynek alapja az ő urának szava volt: „Elég neked az én kegyelmem, mert az erő a gyengeségben nyilvánul meg a maga teljességében” (2Kor 12,9–10). Pál lelki tapasztalata ekképpen annak a húsvéti misztériumnak az életre váltásaként jelenik meg, amelyet annyira kutatott és a keresztény ember életformájaként hirdetett. Pál Krisztusért, Krisztussal és Krisztusban él: „Megfeszíttettem Krisztussal – írja –, és élek, de már nem én, hanem a Krisztus él bennem!” (Gal 2,20); és máshol: „Számomra az élet Krisztus, a halál pedig nyereség” (Fil 1,21).

Ez érthetővé teszi: miért buzdít fáradhatatlanul, hogy Krisztus szava lakozzon bennünk a maga teljességében (vö. Kol 3,16). Ez felidézi azt a meghívást, amelyet a nektek szánt A tekintély szolgálata és az engedelmesség című, nem régen kiadott instrukció megfogalmaz, hogy tudniillik keressük „minden reggel az élő és állandó kapcsolatot az igével, amelyet azon a napon meghirdettek, elmélkedjünk róla és kincsként őrizzük meg a szívünkben, hogy minden tevékenységünknek ez legyen a gyökere és minden döntésünknek ez legyen a kritériuma” (7. pont). Ezért remélem, hogy a páli szentév erősíteni fogja bennetek az elhatározást, hogy befogadjátok Szent Pál tanúságtételét, s remélem, hogy minden nap elmélkedtek Isten igéjéről a lectio divina hűséges gyakorlásával, és hogy „zsoltárokkal, himnuszokkal és szent énekekkel hálásan” imádkoztok (Kol 3,16). Segítsen benneteket Szent Pál abban is, hogy apostoli szolgálatotokat az egyházban és az egyházzal a fenntartásnélküli kommunió lelkületével végezzétek: saját karizmáitokat osszátok meg másokkal (vö. 1Kor 14,12), és elsődlegesen a legnagyobb karizmáról, a szeretetről tegyetek tanúságot (vö. 1Kor 13).

Kedves testvérek és nővérek, a mai liturgia arra buzdít minket, hogy tekintsünk fel Szűz Máriára, a tulajdonképpeni „megszenteltre”. Pál olyan tömör, ám erőteljes szóval beszél Máriáról, amely az ő nagyságát és feladatát írja le: ő az az „asszony”, akitől az idők teljességében megszületett Isten Fia (vö. Gal 4,4). Mária az az anya, aki a mai napon bemutatja fiát az Atyának a templomban, és ezzel folytatja azt a „fiat”-ot, amelyet kimondott az angyali üdvözletkor. Legyen Mária újra anya, aki kísér és hordoz bennünket, Isten gyermekeit és az ő gyermekeit az Isten és testvéreink iránti nagylelkű szolgálatban. Ehhez kérem az ő mennyei közbenjárását, és szívből adom apostoli áldásomat mindnyájatokra és szerzetes családjaitokra.

 

(Tőzsér Endre SP fordítása)