2008 – A megszentelt élet XII. világnapja

XVI. Benedek pápa beszéde

Az Úr bemutatásának ünnepén, a szentmise végén

Szent Péter-székesegyház

2008. február 2. (szombat)

 

Kedves testvérek és nővérek!

Nagy örömmel találkozom veletek a megszentelt élet világnapja, hagyományos találkozótok alkalmából, amelyet még jelentősebbé tesz az Úr bemutatásának ünnepi liturgikus környezete. Köszönetet mondok Franc Rodé bíboros úrnak, aki bemutatta a szentmisét nektek, s vele együtt mondok köszönetet a Megszentelt Élet Intézményei és Apostoli Élet Társaságai Kongregációja titkárának és a többi munkatársának. Nagy szeretettel köszöntöm a jelenlevő általános rendi elöljárókat és mindnyájatokat, akik ennek az egyedülálló gyülekezetnek tagjai vagytok, amely megjeleníti a megszentelt élet színes gazdagságát az egyházban.

Amikor Lukács evangélista elbeszéli Jézus templomban való bemutatását, háromszor is hangsúlyozza, hogy Mária és József „az Úr törvénye” szerint cselekszenek (vö. Lk 2,22.23.39), egyébként pedig mindig úgy jelennek meg, mint akik figyelmesen hallgatják Isten igéjét. E magatartásuk beszédes példát jelent számotokra, szerzeteseknek és szerzetesnőknek, világi intézmények és a megszentelt élet más formái tagjainak. Az Isten szava az egyház életében témának szenteljük a püspöki szinódus következő rendes ülését, és kérlek titeket, kedves testvéreim és nővéreim, ti is járuljatok hozzá ehhez az  egyházi erőfeszítéshez azáltal, hogy tanúságot tesztek, mennyire fontos mindennek a középpontjába tenni Isten szavát, különösen azok számára, akiket – mint titeket – az Úr az ő szorosabb követésére hív. A megszentelt élet ugyanis az evangéliumban gyökerezik; az évszázadok folyamán belőle mint legfőbb szabályából merített ihletet, és hozzá kell állandóan visszatérni, hogy élő és termékeny maradjon, s gyümölcsöt hozzon a lelkek üdvösségére.

A megszentelt élet különféle megjelenési formáinak kezdetén mindig erős evangéliumi inspirációt találunk. Gondolok itt Szent Antal apátra, akit Krisztus szavainak hallgatása indított el: „Ha tökéletes akarsz lenni, add el, amid van, az árát oszd szét a szegények között, így kincsed lesz a földön. Aztán gyere, és kövess engem” (Mt 19,21) (vö. Vita Antonii, 2, 4). Assisi Szent Ferenc pedig azt állítja, hogy Isten nyilatkoztatta ki neki, hogy a szent evangélium szerint kell élnie (Végrendelet, 17: FF 116).

„Ferenc – írja Celanói Tamás –, amikor meghallotta, hogy Krisztus tanítványainak sem aranyat, sem ezüstöt, sem pénzt nem szabad maguknál tartaniuk; az útra sem erszényt, sem tarisznyát, sem kenyeret, sem botot nem szabad magukkal vinniük; sem sarut, sem két köntöst […], tüstént felujjongott a Szentlélekben: »Ez az, amit én akarok, ez az, amit én keresek, ez az, amit teljes szívemből tenni kívánok!«” (1 Celano, 83: FF 670. 672).

„A Szentlélek volt az – emlékeztet az Újraindulás Krisztustól című instrukció –, aki új fénnyel világította meg Isten igéjét az alapítók és alapítónők előtt. Belőle fakadt minden karizma, és minden szabályzat annak akar kifejeződése lenni” (24. pont). És valóban, a Szentlélek arra indít némelyeket, hogy radikálisan éljék meg az evangéliumot és egy nagylelkűbb követési stílusban valósítsák meg. Így születik meg ebből egy mű, egy szerzetesi család, amely már jelenléténél fogva Isten igéje élő „exegézisévé” válik. A megszentelt élet karizmáinak az egymásra következését – mondja a II. vatikáni zsinat – értelmezhetjük tehát úgy is, mint Krisztus kibontakozását a századok során, mint élő, mindig új formában megvalósuló evangéliumot (vö. II. vatikáni zsinat: Lumen gentium konstitúció, 46). „Az alapítók és alapítónők műveiben Krisztus valamely misztériuma, valamelyik szava tükröződik, és megtörik annak a fénynek a sugara, mely az ő arcából, az Atya ragyogásából árad” (vö. Vita consecrata apostoli buzdítás, 16).

A századok során tehát az evangéliumban bemutatott, feltételek nélküli Krisztus-követés volt a szerzetesélet végső és legfőbb szabálya (vö. Perfectae caritatis, 2). Regulájában Szent Benedek úgy utal a Szentírásra, mint „az emberi élet legbiztosabb irányítójára” (73. pont, 2–5.). Szent Domonkos „mindenütt evangéliumi embernek mutatkozott szavaiban és tetteiben egyaránt” (Libellus, 104: in P. Lippini: San Domenico visto dai suoi contemporanei, Ed. Studio Dom., Bologna, 1982, 110), és azt akarta, hogy prédikáló testvérei is ilyenek legyenek, „evangéliumi emberek” (Prime Costituzioni o Consuetudines, 31). Assisi Szent Klára teljesen Ferenc tapasztalatát másolja, amikor azt írja: „A Szegény Nővérek Rendjének életformája ez: megtartani a mi Urunk, Jézus Krisztus szent evangéliumát” (Regola, I,1–2: FF 2750). Pallotti Szent Vince azt mondja: „A mi kicsiny rendünk alapszabálya a mi Urunk, Jézus Krisztus élete, hogy utánozzuk a lehető legtökéletesebben” (vö. Opere complete, II, 541–546; VIII, 63, 67, 253, 254, 466). Szent Luigi Orione pedig azt írja: „A mi első szabályunk és életünk, hogy nagy alázattal, szelíd és Istenért lángoló szeretettel megtartsuk a szent evangéliumot” (Lettere di Don Orione, Roma 1969, vol. II, 278).

E gazdag hagyomány tanúsírtja, hogy a megszentelt élet „mélyen az Úr Krisztus példájában és tanításában gyökerezik” (Vita consecrata, 1), és úgy jelenik meg előttünk, „mint egy sokágú fa, melynek gyökerei mélyen az evangéliumba nyúlnak, s mely az egyház minden évszakában bőséges gyümölcsöt terem” (uo., 5). Az a küldetése, hogy emlékeztessen: a keresztényeket mind Isten igéje gyűjti egybe, hogy az igéből éljenek és annak uralma alatt maradjanak. Ezért különösen a szerzetesek és szerzetesnők feladata, hogy „a megkereszteltekben ébren tartsa az evangélium alapvető értékeinek tudatát” (Vita consecrata, 33). Ha telesítik e feladatukat, tanúságtételük „értékes indítást ad” az egyháznak „az evangéliumhoz való nagyobb következetességre” (uo., 3), mi több, azt mondhatjuk, hogy „ékesszóló – bár gyakran hallgatag – hirdetése az evangéliumnak” (uo., 25). Ezért két enciklikámban, miként más alkalmakkor, nem mulasztottam el rámutatni olyan szentek és boldogok példájára, akik a megszentelt élet valamely intézményéhez tartoznak.

Kedves testvérek és nővérek, tápláljátok napi imáitok Isten igéjének hallgatásával és a róla való elmélkedéssel. Ti, akik közelről ismeritek a lectio divina ősi gyakorlatát, segítsétek a hívőket, hogy ők is értékesnek tartsák mindennapi életükben. És legyetek képesek tanúságtétellé formálni, amit az ige jelez, engedjétek, hogy az ige alakítson benneteket, hogy jó földbe fogadott magként bőségest termést hozzon. Ekképpen szüntelenül tanulékonyak lesztek a Szentlélekkel szemben, és növekedtek az Istennel való egységben, ápoljátok a testvéri közösséget egymás között, és önzetlenül szolgálatára álltok testvéreiteknek, különösképpen a rászorulóknak. Lássák az emberek jó tetteiteket, a bennetek élő Isten igéje gyümölcsét, és dicsőítsék mennyei atyátokat (vö. Mt 5,16)!

Gondolataimat befejezvén köszönetet mondok az egyháznak nyújtott értékes szolgálatotokért, Mária, valamint szent és boldog alapítóitok pártfogásába ajánllak benneteket, és szívből adom apostoli áldásomat rátok s szerzetescsaládjaitokra, és külön gondolok a képzési idejüket töltő fiatalokra, továbbá a beteg, idős vagy nehézségekkel küszködő rendtársaitokra. Mindnyájatokat biztosítalak, megemlékezem rólatok imáimban.

 

(Tőzsér Endre SP fordítása)