2006 – A megszentelt élet X. világnapja

XVI. Benedek pápa homíliája

Szent Péter-székesegyház

2006. február 2. (csütörtök)

Kedves Testvérek!

Jézus templomban való bemutatásának mai ünnepe, negyven nappal születése után, a szent család különleges eseményét állítja szemünk elé: hogy a mózesi törvénynek eleget tegyenek, Mária és József a jeruzsálemi templomba viszik a kis Jézust, hogy felajánlják az Úrnak (vö. Lk 2,22). Simeon és Anna, Istentől indíttatva, felismerik a gyermekben a várva várt Messiást, és prófétai kijelentéseket tesznek róla. Egyszerű, ugyanakkor ünnepi misztérium előtt állunk, amikor a szent egyház Krisztust mint az Atya megszenteltjét, az új emberiség elsőszülöttjét ünnepli.

A gyertyák látványos behozatala a szertartás kezdetén segített újra átélnünk annak a személynek a válaszos zsoltárban megénekelt fenséges bejövetelét, aki a „dicsőség királya”, „hatalmas Úr a csatákban” (Zsolt 23,7.8). De kicsoda ez a hatalmas Isten, aki belép a templomba? Egy gyermek, a gyermek Jézus, anyjának, szűz Máriának karjában. A szent család teljesíti, amit a Törvény előír: az anya megtisztulását, az elsőszülött felajánlását Istennek és az áldozat általi kiváltását. Az első olvasmányban Malakiás próféta jövendölését hallottuk: „Hamarosan belép templomába az Úr” (Mal 3,1). E szavak azt a szűnni nem akaró vágyakozást fejezik ki, amely a zsidó nép várakozását jellemezte a századok folyamán. Végre belép házába a „szövetség angyala”, és aláveti magát a Törvénynek: Jeruzsálembe jön, hogy engedelmesen belépjen Isten házába.

E cselekedet jelentése mögé szélesebb perspektívát nyit a Zsidókhoz írt levélnek a ma második olvasmányként hallott szakasza. Ez Krisztust mutatja be nekünk, aki közvetítőként összeköti Istent és az embert, áthidalja a távolságokat, megszüntet minden elkülönülést és ledönt minden válaszfalat. Krisztus úgy jön, mint „irgalmas és Istenhez hűséges főpap, hogy levezekelje a nép bűneit” (Zsid 2,17). Így azt látjuk, hogy a közvetítés Isten felé többé nem a régi papság elkülönülő szentségében valósul meg, hanem az emberekkel való felszabadító szolidaritásban. Jézus elkezd – még gyermekként – az engedelmesség útján járni, s ezt az utat aztán végig is járja. Ezt jól megvilágítja a Zsidókhoz írt levél, amikor azt mondja: „Földi életében hangosan kiáltozva, könnyek között imádkozott s könyörgött ahhoz, aki meg tudta menteni a haláltól. […] Annak ellenére, hogy ő volt a Fiú, a szenvedésből engedelmességet tanult. És miután tökéletességre jutott, örök üdvösséget szerzett azoknak, akik engedelmeskednek neki” (vö. Zsid 5,7–9).

Az első személy, aki Krisztushoz társul az engedelmességnek, a próbára tett hitnek és a megosztott szenvedésnek az útján: az ő anyja, Mária. Az evangéliumban hallott szöveg úgy mutatja be nekünk, mint aki felajánlja a fiát: ez a felajánlás feltétel nélküli, és őt magát is érinti: Mária anyja annak, aki „dicsősége népének, Izraelnek” és „fény a népek megvilágítására”, de az „ellentmondás jele” is (vö. Lk 2,32.34). És őt, az ő szeplőtelen lelkét is át kell járnia a fájdalom tőrének, s ez megmutatja, hogy az ő üdvösségtörténelemben betöltött szerepe nem merül ki a megtestesülés misztériumában, hanem azáltal válik teljessé, hogy szeretettel és fájdalommal részesedik fia halálában és feltámadásában. Jeruzsálembe viszi a Fiút, s ezáltal a szűz anya felajánlja Istennek igazi bárányként, aki elveszi a világ bűneit, átnyújtja Simeonnak és Annának mint a megváltás hírét, és bemutatja mindenkinek mint fényt, amely megvilágítja az igazság és a szeretet biztos útját.

A szavak, amelyek elhagyják az idős Simeon ajkát – „szemeim meglátták szabadításodat” (Lk 2,30) –, visszhangra lelnek Anna prófétanő lelkében. Ezek az igaz és istenfélő emberek, akiket körülvesz az ő fénye, szemlélhetik a gyermek Jézusban „Izrael vigaszát” (Lk 2,25). Várakozásuk ily módon fénnyé alakul át, amely bevilágítja a történelmet. Simeon egy ősi remény hordozója, és az Úr Lelke beszél a szívéhez: ezért szemlélheti ő Krisztust – akit sok próféta és király kívánt látni –, a fényt, amely világosságot hoz a népeknek. Ebben a gyermekben felismeri a Megváltót, de a Lélekben azt is felismeri, hogy e gyermek kapcsán az egész emberiség sorsáról szó van, és sokat kell majd szenvednie azoktól, akik elutasítják. Világosan meghirdeti az ő messiási voltát és küldetését, olyan szavakkal, amelyek a születő egyház egyik himnuszát képezik. E himnuszból az üdvösség beteljesült várakozásán való közösségi és végidőbeli örvendezése tör elő. Oly nagy a lelkesedés, hogy élni és meghalni ugyanazt jelenti, és a „fény” és a „dicsőség” egyetemes kinyilatkoztatássá válnak. Anna „prófétanő” olyan bölcs és istenfélő asszony, aki értelmezi a történelemi események mély értelmét és Istennek a bennük rejlő üzenetét. Ezért tudja „dicsőíteni Istent” és ezért tud „beszélni a gyermekről mindazoknak, akik Jeruzsálem megváltására vártak” (Lk 2,38). Özvegységben eltöltött hosszú évei, melyeket a templomi istentiszteletnek szánt, hűséges heti böjtölése, részvétele mindazok várakozásában, akik Izrael megváltását áhítozták – mind a gyermek Jézussal való találkozásban végződnek.

Kedves testvérek és nővérek, ma, az Úr bemutatásának napján az egyház a megszentelt élet világnapját ünnepli. Kiváló alkalom ez arra, hogy dicsérjük az Urat és hálát adjunk neki azért a felbecsülhetetlen ajándékért, amelyet a megszentelt élet a maga sokszínűségében jelent; ugyanakkor arra is késztet bennünket, hogy Isten egész népében előmozdítsuk az Istennek szentelt személyek megismerését és megbecsülését. Ahogyan ugyanis Jézus élete– az Atyának való engedelmességben és odaadásban – élő példabeszéde „a velünk lévő Istennek”, úgy a megszentelt személyek konkrét Istennek és testvéreiknek adottsága beszédes jele Isten országa jelenlétének a mai világ számára. Élet- és cselekvésmódotok egyértelműen megmutatják a teljes odatartozást az egyetlen Úrhoz. Teljes odaadásotok Krisztus kezébe és az egyház szolgálatára erős és világos hirdetése Isten jelenlétének, kortársaink számára érthető nyelven. Ez az első szolgálat, amelyet a megszentelt élet nyújt az egyháznak és a világnak. Isten népének egészében a megszentelt személyek őrszemekként észlelik és hirdetik a történelemben már jelenlévő új életet.

Most pedig elsődlegesen hozzátok fordulok, kedves testvérek és nővérek, akik elfogadtátok a különleges megszenteltségre szóló meghívást, hogy szeretettel üdvözöljelek titeket és szívből megköszönjem jelenléteteket. Külön köszöntöm Franc Rodé bíboros urat, a Megszentelt Élet Intézményei és Apostoli Élet Társaságai Kongregációjának prefektusát, valamint az ő munkatársait, akik együtt miséznek velem ezen a szentmisén. Az Úr újítsa meg minden nap bennetek és minden megszentelt személyben az örömteli válaszadást az ő ingyenes és hűséges szeretetére. Kedves testvérek és nővérek, mint meggyújtott gyertyák sugározzátok mindig és mindenhol Krisztusnak, a világ világosságának szeretetét. A szentséges szűz Mária, a megszentelt asszony, segítsen titeket teljességben megélni különleges hivatásotokat és küldetéseteket az egyházban a világ üdvösségére.

Ámen.

 

(Tőzsér Endre SP fordítása)