2013. 12. 04. Általános kihallgatás (katekézis: Hiszem a test feltámadását)

Általános kihallgatás

Ferenc pápa katekézise:
„Hiszem a test feltámadását”

Szent Péter tér
2013. december 4. (szerda)
(Letölthető: pdf, epub, mobi.)

 

 

 

Kedves Testvéreim! Jó napot kívánok!

Ma szeretnék még visszatérni ahhoz a kijelentéshez, hogy „hiszem a test feltámadását”. Nem egyszerű és egyáltalán nem magától értődő ez az igazság, mert belemerülve az e világi dolgokba nem könnyű megértenünk a jövőbeli valóságokat. Az evangélium azonban megvilágosít minket: feltámadásunk szorosan kapcsolódik Jézus feltámadásához; a tény, hogy ő feltámadt, bizonyíték arra, hogy létezik a holtak feltámadása. Szeretnék tehát megemlíteni néhány szempontot a Krisztus feltámadása és a mi feltámadásunk közötti kapcsolatról. Ő feltámadt, és mivel ő feltámadt, mi is fel fogunk támadni.

1. Mindenekelőtt magában a Szentírásban jelen van egy haladás a holtak feltámadásába vetett teljes hit felé. Ez a hit úgy fejeződik ki, mint hit az egész – testből és lélekből álló – embert teremtő Istenben, mint hit a megszabadító Istenben, a népével kötött szövetségéhez hűséges Istenben. Egy látomásban Ezekiel próféta az elhurcoltak sírjait nézi, amelyek megnyílnak, a kiszáradt csontok pedig megelevenednek egy éltető lehelet hatására. Ez a látomás Izrael jövőbeli „feltámadásának”, vagyis a leigázott és megalázott nép újjászületésének reményét fejezi ki (vö. Ez 37,1–14).

Jézus az Újszövetségben beteljesíti ezt a kinyilatkoztatást, és a feltámadásba vetett hitet saját személyéhez kapcsolja: „Én vagyok a feltámadás és az élet” (Jn 11,25). Jézus lesz ugyanis az, aki az utolsó napon feltámasztja mindazokat, akik hittek benne. Jézus közénk jött, emberré lett, mindenben hasonlóvá lett hozzánk, kivéve a bűnt; így magához kapcsolt minket, és magával visz az Atyához hazafelé vezető úton. Ő, a megtestesült Ige, aki meghalt értünk és feltámadt, tanítványainak adja a Szentlelket mint annak a dicsőséges országában megvalósuló teljes közösségnek a zálogát, amelyre virrasztva várunk. Ez a várakozás reménységünk forrása és értelme: azé a reményé, amely – ha ápoljuk és megőrizzünk –, megvilágítja személyes és közösségi életünket. Sose felejtsük el: annak vagyunk a tanítványai, aki már eljött, eljön minden egyes napon, és aki eljön majd az idők végén. Ha sikerül ezt az igazságot erősebben jelenvalóvá tennünk, akkor mindennapjaink kevésbé lesznek fáradságosak, kevésbé leszünk kiszolgáltatva a mulandóságnak és készségesebben tudunk irgalmas szívvel előrehaladni az üdvösség útján.

2. Egy másik aspektus: mit jelent a feltámadás? A feltámadás – mindnyájunk feltámadása – az utolsó napon következik be, az idők végén, Isten mindenhatóságának műveként. Isten visszaadja az életet testünknek, egyesíti azt lelkünkkel, Jézus feltámadásának erejében. Ez az alapvető magyarázat: mivel Jézus feltámadt, mi is fel fogunk támadni. Azért reménykedünk a feltámadásban, mert Jézus megnyitotta számunkra a kaput erre a feltámadásra. Testünknek ezt az átalakulását, színeváltozását már ebben az életben előkészítjük a feltámadt Jézussal való találkozással a szentségekben, különösen az Oltáriszentségben. Mi, akik ebben az életben testével és vérével táplálkozunk, feltámadunk majd hozzá hasonlóan, ővele és őáltala. Ahogyan Jézus feltámadt saját testével, de nem a földi életbe tért vissza, úgy mi is testünkkel támadunk fel, amely megdicsőült testté alakul át. És ez nem hazugság! Ez igaz! Hisszük, hogy Jézus feltámadt, és ebben a pillanatban is él. Ti hiszitek-e, hogy Jézus él? És ha Jézus él, vajon azt gondoljátok, hagy majd meghalni és nem támaszt fel minket? Nem így van! Ő vár ránk, és mivel ő feltámadt, feltámadásának ereje mindannyiunkat feltámaszt majd.

3. És még egy utolsó gondolat: már ebben az életben részesedünk Krisztus feltámadásában. Ha igaz, hogy Jézus feltámaszt bennünket az idők végén, akkor bizonyos szempontból az is igaz, hogy már fel is támadtunk ővele. Az örök élet már ebben a pillanatban elkezdődik, egész életünk során elkezdődik, életünk a végső feltámadás pillanata felé halad. Már feltámadtunk ugyanis a keresztség által, részesévé váltunk Krisztus halálának és feltámadásának, részesedünk az új életben, vagyis az ő életében. Az utolsó napra várakozva tehát már bennünk van a feltámadás magva mint annak a teljes feltámadásnak az elővételezése, amelyet örökségbe kapunk. Ezért mindnyájunk teste is az örökkévalóság hangjait hordozza magában, vagyis mindig tiszteletben kell tartanunk, de különösképpen a szenvedők életét kell tisztelnünk és szeretnünk, hogy érezzék Isten országának közelségét, annak az örök életet jelentő állapotnak a közelségét, amely felé haladunk. Ez a gondolat reménnyel tölt el bennünket: haladunk a feltámadás felé. Látni Jézust, találkozni Jézussal: ez a mi örömünk! Mindnyájan együtt leszünk – nem itt a téren, hanem máshol – örömmel telve, Jézussal! Ez a mi rendeltetésünk!

 

(Kristóffy Lilla Krisztina fordítása)

 

©   Nyomtatásban való megjelentetéséhez a Gratuitas Szerzetesteológiai Intézet
előzetes engedélye szükséges.

©   Libreria Editrice Vaticana, 2013.

©   Kristóffy Lilla Krisztina, 2013.