2013. 11. 13. Általános kihallgatás (katekézis: Vallom az egy keresztséget a bűnök bocsánatára)

Általános kihallgatás

Ferenc pápa katekézise:
„Vallom az egy keresztséget a bűnök bocsánatára”

Szent Péter tér
2013. november 13. (szerda)
(Pdf-ben a lap alján le is tölthető.)

 

 

 

Kedves Testvérek, jó napot kívánok!

A hiszekegyben, amellyel minden vasárnap megvalljuk hitünket, elmondjuk: „Vallom az egy keresztséget a bűnök bocsánatára.” Ez az egyetlen kifejezett hivatkozás a krédóban egy szentségre, mert a keresztség a hit és keresztény élet „kapuja”. A feltámadott Krisztus adta apostolainak ezt a parancsot: „Menjetek el az egész világra, és hirdessétek az evangéliumot minden teremtménynek. Aki hisz és megkeresztelkedik, az üdvözül” (Mk 16,15–16). Az egyház küldetése arra szól, hogy hirdesse az evangéliumot és a bűnök bocsánatát a keresztség által. De térjünk vissza krédó mondatához, amely három részre bontható: „vallom”, „az egy keresztséget”, „a bűnök bocsánatára”.

1. „Vallom”. Mit akar ez mondani? – Ünnepélyes nyilatkozat, amely jelzi a szóban forgó tárgy, jelen esetben a keresztség nagy fontosságát. Amikor ugyanis ezeket a szavakat kimondjuk, azt állítjuk, hogy Isten gyermekei vagyunk. A keresztség bizonyos értelemben a keresztény ember személyazonossági kártyája, születési bizonyítványa, egyházba születésének bizonylata.

A születésnapotokat valamennyien tudjátok, és meg is ünneplitek, ugye? Mind megünnepeljük a születésnapunkat. De felteszek nektek egy kérdést, melyet máskor is feltettem, de most megismétlem: Ki az közületek, aki tudja keresztelésének a napját? Emelje fel a kezét! – Kevesen vannak (és a püspököket nem kérdezem, nehogy pirulniuk kelljen…).

De tegyünk meg valamit: ma, amikor hazamentek, kérdezzétek meg, mikor kereszteltek meg benneteket, kérdezzétek meg, mert ez a második születésnapotok. Az első születésnapon erre a földi életre születtünk, a második születésnapon pedig az egyház számára. Megteszitek? Házi feladat: megkérdezni a napot, amelyen megszülettem az egyház számára, és hálát adni az Úrnak, hogy keresztelésem napján megnyitotta előttem egyháza kapuját.

Ugyanakkor a keresztséghez kötődik a bűnök bocsánatába vetett hitünk is. A bűnbánat szentsége, azaz a szentgyónás olyan, mint egy „második keresztség”, amely mindig visszavisz az elsőhöz, hogy megújítsa és megerősítse azt. Ebben az értelemben a keresztségünk egy nagyon szép út kezdete, az Istenhez vezető út kezdete, amely életünk végéig tart, a megtérés útja, amelyet állandóan támogat a bűnbánat szentsége.

Gondoljátok meg: amikor megyünk meggyónni gyengeségeinket, bűneinket, megyünk, hogy Jézus megbocsátását kérjük, de azért is megyünk, hogy megújítsuk a keresztséget ezzel a megbocsátással. És ez szép, olyan, mintha minden szentgyónásban megünnepelnénk keresztségünk napját. Ezért a gyónás nem kínzókamrába kerülés, hanem ünnep. A gyónás a keresztényeknek való! Arra való, hogy keresztény méltóságunk fehér ruháját tisztán tartsuk!

2. A második kifejezés: „az egy keresztséget”. Ez az állítás Szent Pált idézi: „Egy az Úr, egy a hit, egy a keresztség” (Ef 4,5). A keresztség görög és latin nyelven baptismus, és szó szerint annyit jelent, mint „alámerítés”. Ez a szentség lelki elmerülés Krisztus halálában, amelyből vele együtt új teremtményként támadunk fel (vö. Róm 6,4). Az újjászületés és a megvilágosodás fürdője. Újjászületés, mert megvalósítja azt a vízből és Szentlélekből való születést, amely nélkül senki sem mehet be a mennyek országába (vö. Jn 3,5). Megvilágosodás, mert a keresztség által az emberi személyt elárasztja Krisztus kegyelme, „az igaz világosság, amely megvilágosít minden embert” (Jn 1,9), és elűzi a bűn sötétségét. Ezért a keresztség szertartásában a szülők kapnak egy égő gyertyát, amely ezt a megvilágosodást jelképezi; a keresztség belül megvilágosít Jézus világosságával. Ennek az ajándéknak erejéből a megkeresztelt ember arra hivatott, hogy maga is „világosság” legyen – a megkapott hit világossága – a testvérek számára, főként azoknak, akik még sötétben vannak és nem veszik észre életükben a világosságot.

Feltehetjük a kérdést: számomra a keresztség egy régi történet, amelynek dátumát ma kell kiderítenem, vagy eleven valóság, amely meghatározza életem minden pillanatát? Erősnek érzed-e magadat azzal az erővel, amelyet Krisztus ad neked halálával és feltámadásával? Vagy nincs erőd a támadásokkal szemben? A keresztség erőt és világosságot ad. Megvilágosítottnak érzed-e magadat a Krisztusból áradó világosságtól? A világosság embere vagy-e? Vagy sötét vagy, Jézus fénye nélkül? Meg kell ragadnunk a keresztség kegyelmét, amely ajándék, és világossággá kell válnunk mindenki számára!

3. Végül néhány szó a harmadik kifejezésről: „a bűnök bocsánatára”. A keresztség szentségében bocsánatot nyer minden bűn, az eredendő bűn is, az összes személyes bűnök is, és minden értük járó büntetés is. A keresztséggel megnyílik a kapu az élet valós újdonsága felé, amelyet nem nyomaszt a rossz múlt terhe, hanem már érzi a mennyek országának szépségét és jóságát. Isten irgalmasságának hatalmas beavatkozásáról van szó életünkbe azért, hogy üdvözítsen bennünket.

Ez az üdvözítő beavatkozás nem veszi el emberi természetünktől annak gyengeségeit – valamennyien gyengék vagyunk és bűnösök –, és nem ment fel a felelősség alól, hogy bocsánatot kérjünk, valahányszor vétünk! Nem tudok többször megkeresztelkedni, de tudok gyónni, s így meg tudom újítani a keresztség kegyelmét. Mintha újra megkeresztelkednék!

Az Úr Jézus annyira jó, soha nem fárad bele a megbocsátásba. Akkor is, ha a kapu, amelyet a keresztség kitárt előttünk az egyházba való belépésünkre, gyengeségeink és bűneink miatt kicsit becsukódik, a szentgyónás újra kitárja, éppen azért, mert olyan, mintha újabb keresztség lenne, amelyben bocsánatot és világosságot nyerünk, hogy az Úr világosságával tudjunk továbbmenni. Így haladjunk előre, örvendező lélekkel, mert az életet Jézus Krisztus örömével éljük; és ez az Úr kegyelme.

 

(Diós István fordítása)

 

©   Nyomtatásban való megjelentetéséhez a Gratuitas Szerzetesteológiai Intézet
előzetes engedélye szükséges.

©   Libreria Editrice Vaticana, 2013.

©   Diós István, 2013.