2013. 09. 11. Általános kihallgatás (katekézis: az egyház a keresztények anyja)

Általános kihallgatás

Ferenc pápa katekézise:
Az egyház a keresztények anyja

Szent Péter tér
2013. szeptember 11. (szerda)
(Pdf-ben a lap alján le is tölthető.)

 

 

 

 

Kedves Testvéreim!

Folytassuk a hit évében az egyházról szóló katekézis sorozatot. A képek között, amelyeket a II. Vatikáni Zsinat kiválasztott, hogy könnyebben érthetővé tegye az egyház természetét, ott van az „anya” is: az egyház anyánk a hitben, a természetfeletti életben (vö. Lumen gentium 6., 14., 15., 41., 42.). Ezt a képet használták leggyakrabban az egyházatyák az első századokban, és úgy gondolom, hasznos számunkra is. Számomra az egyház egyik legszebb képe: az egyház anya! De milyen értelemben és hogyan anya az egyház?

Induljunk ki az emberi anyaságból: mit is tesz egy anya?

1. Az anya mindenekelőtt életet fogan, kilenc hónapon át méhében hordozza gyermekét, majd világra hozza. Így az egyház is: fogan bennünket a hitben a Szentlélek tevékenysége által, aki termékennyé teszi őt, mint ahogy Szűz Máriával tette. Az egyház és Szűz Mária mindketten anyák; amit elmondunk az egyházról, az elmondható a Szűzanyáról is, és amit a Szűzanyáról mondunk, elmondható az egyházról is!

Kétségtelen, a hit személyes cselekedet: „én hiszek”, személy szerint én válaszolok Istennek, aki megismerteti magát, és barátságra akar lépni velem (vö. Lumen gentium 39.). De a hitet másoktól kapom, a családban, egy közösségben, amely megtanít annak kimondására, hogy „hiszek”, „hiszünk”. A keresztény ember nem sziget! Nem valami laboratóriumban válunk hívővé, nem magunktól, a saját erőnkkel leszünk keresztények, hanem a hit ajándék, Isten ajándéka, amelyet az egyházban és az egyház által kapunk.

Az egyház a hit életét a keresztségben adja: a megkeresztelés pillanatában születünk Isten gyermekévé, Isten akkor ajándékozza nekünk életét, anyaként hoz világra bennünket. Ha ellátogattok a pápa székesegyháza, a Lateráni Szent János-bazilika melletti baptisztériumba, benne találtok egy latin feliratot, amely ezt mondja: „Isteni eredetű nép születik itt, melyet a Szentlélek hoz létre, aki termékennyé teszi ezt a vizet; az anyaszentegyház e hullámok között hozza világra gyermekeit.”

Ez a felirat nagyon fontos dolgot hoz tudomásunkra: részesedésünk az egyházban, nem valami formális, külsőséges dolog, nem egy űrlap kitöltése, hanem belső és eleven cselekedet; az egyházhoz nem úgy tartozunk, mint egy társulathoz, párthoz, vagy bármilyen más szervezethez. A kötelék eleven, mint amilyen az édesanyánkhoz kapcsol bennünket, mert ahogyan Szent Ágoston mondja: „az egyház valóságosan anyja a hívőknek” (De moribus Ecclesiae, I, 30, 62–63: PL 32,1336).

Tegyük fel magunknak a kérdést: Minek látom én az egyházat? Ha tisztelettel vagyok a szüleim iránt, mert életet adtak nekem, tisztelettel vagyok-e az egyház iránt, azért, mert a keresztség által a hitben világra hozott? Hány keresztény emlékszik saját keresztelése dátumára? Szeretném ezt megkérdezni mindnyájatoktól, de a szívetekben adjatok rá választ: Hányan tudjátok keresztelésetek pontos dátumát? Látom, néhányan felemelik a kezüket, de hányan nem tudják ezt! De a keresztelésünk dátuma az egyházba születésünk időpontja, amikor anyánk, az egyház megszült bennünket!

És most adnék egy házi feladatot: amikor ma hazatértek, próbáljátok kideríteni, mikor lettetek megkeresztelve, hogy megünnepelhessétek, hálaadásul az Úrnak ezért az ajándékért. Megteszitek? Szeretjük-e úgy az egyházat, ahogyan édesanyánkat szeretjük, megértve a hibáit is? Minden édesanyának megvannak a maga hibái, mindegyikünknek vannak hibái, de amikor az édesanya hibáiról van szó, megértőek vagyunk, és hibáival együtt szeretjük.

Az egyháznak is megvannak a hibái: de szeretjük-e úgy, mint anyánkat, segítjük-e, hogy egyre szebb, egyre hitelesebb legyen, egyre jobban kövesse az Urat? Rátok bízom ezt a kérdést, de a feladatot ne felejtsétek el: derítsétek ki keresztelésetek időpontját, hogy megjegyezzétek, és ünnepelni tudjátok.

2. Egy édesanya nemcsak adja az életet, hanem nagy gonddal segíti gyermekeit a fejlődésben, szoptatja, táplálja, megtanítja járni az életben, mindig figyelemmel kíséri őket együtt érző szeretetével, akkor is, amikor a gyermekek már felnőttek. Tud bátorítani, megbocsátani, megérteni, ott lenni a beteg és szenvedő gyermek mellett. Egy szóval a jó édesanya segíti a gyermekeit, hogy ki tudjanak lépni önmagukból, hogy ne maradjanak kényelmesen az anyai szárnyak alatt, mint a csibék a kotlós szárnyai alatt.

Az egyház mint jó anya ugyanezt teszi: kíséri növekedésünket azzal, hogy átadja nekünk Isten szavát, amely világosságával mutatja a keresztény élet útját, és kiszolgáltatja a szentségeket. Táplál az Eucharisztiával, a bűnbánat szentségével hozza Isten megbocsátását, a betegek kenetével pedig erősít a betegségben.

Az egyház végigkísér egész hívő életünkön, egész keresztény életünkön. Ezért feltehetünk magunknak néhány további kérdést is: Milyen kapcsolatom van az egyházzal? Anyámnak érzem-e, aki segít keresztény fejlődésemben? Részt veszek-e az egyház életében, részének érzem-e magamat? A vele való kapcsolatom csak formális, vagy élő-e?

3. És egy rövid harmadik gondolat: Az egyház első évszázadaiban egy dolog nagyon világos volt: az egyház, miközben a keresztények anyja, miközben „létrehozza” a keresztényeket, őt magát a keresztények „alkotják”. Az egyház nem valami tőlünk különböző valóság, hanem úgy kell látnunk, mint a hívők összességét, mint a keresztények „mi”-jét: én, te, mi valamennyien az egyház részei vagyunk. Szent Jeromos írta: „Krisztus egyháza nem más, mint azok a lelkek, akik hisznek Krisztusban” (Tract. Ps 86: PL 26,1084).

Tehát az egyház anyaságát valamennyien éljük, pásztorok és hívek egyaránt. Néha hallom: „Istenben hiszek, de az egyházban nem ... Hallottam, hogy az egyház azt mondja…, a papok azt mondják…” – De egy dolog a papok és más az egyház; az egyházat nem csak a papok alkotják, az egyház valamennyien együtt vagyunk! És ha te azt mondod, hogy hiszel Istenben, és nem hiszel az egyházban, valójában azt mondod, hogy nem hiszel magadban, és ez önellentmondás. Az egyház mi vagyunk, valamennyien: az éppen megkeresztelt csecsemőtől egészen a püspökökig, a pápáig; valamennyien vagyunk az egyház, Isten szemében egyenlők vagyunk! Mind arra kaptunk meghívást, hogy működjünk együtt új keresztények hitre születésében; arra vagyunk hivatva, hogy nevelőik legyünk a hitben, hogy hirdessük az evangéliumot.

Tegye fel magának mindegyikünk a kérdést: Mit teszek annak érdekében, hogy mások is részesedhessenek a keresztény hitben? Termékeny vagyok-e a hitemben, vagy zárkózott vagyok? Amikor újra meg újra mondom, hogy én azt az egyházat szeretem, amely nem zárkózik be a falai közé, hanem képes kimenni, mozdulni, bizonyos kockázatokat is vállalva, hogy elvigye Krisztust mindenkinek, akkor mindenkire gondolok, magamra, rád, minden keresztényre. Valamennyien vegyünk részt az egyház anyaságában, hogy Krisztus világossága eljuthasson a föld szélső határaiig. Éljen az anyaszentegyház!

 

(Diós István fordítása)

 

©   Nyomtatásban való megjelentetéséhez a Gratuitas Szerzetesteológiai Intézet
előzetes engedélye szükséges.

©   Libreria Editrice Vaticana, 2013.

©   Diós István, 2013.