2013. 05. 15. Általános kihallgatás (katekézis a Szentlélek működéséről)

Általános kihallgatás

Ferenc pápa katekézise
a Szentlélek működéséről

Szent Péter tér
2013. május 15. (szerda)
(Pdf-ben a lap alján le is tölthető.)

 

 

 

Kedves Testvérek! Jó napot kívánok!

Ma arról a tevékenységről szeretnék beszélni, amellyel a Szentlélek vezeti az egyházat és vezet mindannyiunkat az Igazság felé. Maga Jézus mondja a tanítványoknak: a Szentlélek „bevezet majd titeket teljes igazságba” (Jn 16,13), mert ő „az Igazság Lelke” (vö. Jn 14,17; 15,26; 16,13).

Olyan korszakban élünk, amely szkeptikus az igazság iránt. XVI. Benedek pápa sokszor beszélt a relativizmusról, arról a szellemi irányzatról, amely szerint nincsenek végső igazságok, és az igazság attól függ, hogy mi mit gondolunk vagy mit akarunk. Felmerül a kérdés: létezik-e „az” igazság? Mi „az” igazság? Képesek vagyunk-e megismerni? Meg tudjuk-e találni?

Eszembe jut a római helytartó, Poncius Pilátus kérdése, amelyet akkor tett fel, amikor Jézus kinyilvánította küldetésének mély tartalmát: „Mi az igazság?” (Jn 18,37–38.) Pilátus nem fogta fel, hogy „az” Igazság áll előtte, képtelen volt meglátni Jézusban az igazság arcát, amely Isten arca. És mégis, Jézus az: az Igazság, aki az idők teljességében „megtestesült” (Jn 1,1.14), eljött közénk, hogy megismerjük őt. Az igazság nem bogáncsként akad ránk, hanem találkozik velünk. Nem birtokolható tárgy, hanem találkozás egy személlyel.

De ki az, aki megadja nekünk a felismerést, hogy Jézus „az” igazság Szava, az Atya Isten egyszülött Fia? Szent Pál tanítja, hogy „senki sem mondhatja: »Úr Jézus!«, csak a Szentlélek hatására” (1Kor 12,3). A Szentlélek, a feltámadt Krisztus ajándéka az, aki felismerteti velünk az Igazságot.

Jézus Vigasztalónak nevezi őt, aki segítségünkre jön, aki mellettünk áll a megismerés útján. Jézus az utolsó vacsorán biztosította tanítványait, hogy a Szentlélek meg fogja tanítani őket mindenre, azzal, hogy eszükbe juttatja mindazt, amit mondott nekik (vö. Jn 14,26).

Hogyan tevékenykedik tehát a Szentlélek életünkben és az egyház életében, hogy elvezessen bennünket az igazságra? Mindenekelőtt emlékeztet, és belevési a hívők szívébe Jézus szavait, és e szavak által Isten törvénye – ahogyan ezt az ószövetségi próféták megjövendölték – íródik a szívünkbe és válik döntéseink alapjává, vezetőnkké a tevékenységeinkben és életünk elvévé. Megvalósul Ezekiel nagy próféciája: „Megtisztítalak benneteket minden gonoszságotokból, és minden bálványotoktól. Új szívet adok nektek, és új lelket adok belétek […], a lelkemet oltom belétek, és megteszem, hogy parancsolataimban fogtok járni, és ítéleteimet megőrzitek és megteszitek majd” (36,25–27). Mert a bensőnkből fakadnak a tetteink, a szívünknek kell megtérnie Istenhez, és a Szentlélek formálja át a szívünket, ha kitárulunk előtte.

A Szentlélek, ahogyan Jézus ígérte, bevezet bennünket „a teljes igazságba” (Jn 16,13); nemcsak a Jézussal, az Igazság teljességével való találkozásra vezet el, hanem „bevezet” az Igazságba, egyre mélyebb közösségre vezet Jézussal, azáltal, hogy megadja nekünk az isteni dolgok megértését. Ezt a saját erőinkkel képtelen vagyunk elérni. Ha Isten meg nem világosítja bensőnket, egész kereszténységünk felületes marad.

Az egyház hagyománya tanítja, hogy az igazság Lelke úgy tevékenykedik a szívünkben, hogy felébreszti benne a „hitérzéket” (sensus fidei), amely által, mint a II. Vatikáni Zsinat mondja, Isten népe a tanítóhivatal vezetésével tévedhetetlenül ragaszkodik az áthagyományozott hithez, helyes ítélettel elmélyíti és egyre jobban alkalmazza az életben (vö. Lumen gentium, 12).

Tegyük fel magunknak kérdést: nyitott vagyok-e a Szentlélek tevékenysége előtt? Kérem-e, hogy adjon nekem világosságot, tegyen érzékenyebbé Isten dolgai iránt?

Naponta kellene imádkozunk: „Szentlélek Úristen add, hogy a szívem nyitott legyen Isten igéje előtt, legyen nyitott a jóra, legyen nyitott Isten szépségére minden nap!”

Szeretném valamennyiőtöknek feltenni a kérdést: Hányan imádkoznak közületek minden nap a Szentlélekhez? – Valószínűleg csak kevesen. De teljesítenünk kellene Jézus kívánságát, és minden nap kérnünk kellene a Szentlelket, hogy nyissa meg szívünket Jézus előtt.

Gondoljunk Máriára, aki „a szívében őrizte mindezeket az igéket, és el-elgondolkodott rajtuk” (Lk 2,19.51). A Szentlélek hatására történik és erősödik az ige és a hit igazságainak befogadása, hogy életté váljanak. E tekintetben is tanulnunk kell Máriától, el kell tanulnunk tőle igenjét, feltétlen készségét, amellyel befogadta életébe Isten Fiát, aki fogantatása pillanatában átformálta az életét.

A Szentlélek által vesz lakást bennünk az Atya és a Fiú: neki köszönhetően élünk Istenben és Istenből. De valóban Isten éltet bennünket? Mi mindennek adok elsőbbséget vele szemben?

Kedves Testvérek! Szükségünk van rá, hogy elárasszon bennünket a Szentlélek fényessége; hogy bevezessen bennünket Isten igazságába, aki életünknek egyetlen Ura. Most, a hit évében gondoljuk meg, hogy konkréten tettünk-e valamit azért, hogy jobban megismerjük Krisztust és a hit igazságait azáltal, hogy olvassuk a Szentírást, elmélkedünk róla, tanulmányozzuk a katekizmust, következetesen járulunk a szentségekhez.

Ugyanakkor azt is kérdezzük meg magunktól, hány lépést tettünk annak érdekében, hogy a hit irányítsa egész életünket. Nem lehetünk „egy időre”, csak bizonyos időszakokban, bizonyos körülmények között, csak bizonyos döntéseinkben keresztények. Mindig kereszténynek kell lennünk! Totálisan!

Krisztus igazsága, amelyre a Szentlélek tanít, s amelyet ő ajándékoz nekünk, mindig és teljesen érinti mindennapi életünket. Hívjuk őt segítségül gyakrabban, hogy vezessen Krisztus tanítványainak útján. Hívjuk segítségül minden nap. Ezt javaslom: hívjuk segítségül minden nap a Szentlelket, s akkor a Szentlélek egyre közelebb visz bennünket Jézus Krisztushoz.

 

 

 

(Diós István fordítása)

Készült: a Pálos Könyvtárban.

 

©   Nyomtatásban való megjelentetéséhez a Gratuitas Szerzetesteológiai Intézet előzetes engedélye szükséges.

©   Libreria Editrice Vaticana, 2013.

©   Diós István, 2013.