2013. 03. 15. Beszéd a bíborosok fogadásakor

A bíborosok fogadása

Ferenc pápa beszéde

Kelemen-terem

2013. március 15. (péntek)

 

(Pdf-ben a lap alján le is tölthető.)

 

 

 

 

 

Kedves Bíboros Testvéreim!

A konklávé napjai nemcsak a bíborosi testület számára voltak jelentőségteljesek, hanem minden hívő számára is. Ezekben a napokban megérezhettük az egyetemes egyház szeretetét és szolidaritását, de olyanok figyelmességét is, akik nem egyek velünk a hitben, de tisztelettel és csodálattal tekintenek az egyházra és a Szentszékre. A keresztény nép buzgó, közös imája szállt az ég felé a Föld minden sarkából az új pápáért, és nagyon megindító volt számomra az első találkozás a Szent Péter téren összegyűlt emberekkel.

Az imádkozó és örvendező nép képét őrizve a szívemben szeretném kifejezni őszinte köszönetemet a püspököknek, papoknak, szerzeteseknek, fiataloknak, családoknak, öregeknek megható és megindító lelki közelségükért.

Kötelességemnek érzem, hogy őszinte és mélységes hálámat fejezzem ki mindnyájatoknak, főtisztelendő, kedves bíboros testvéreimnek szorgos együttműködésetekért, amelyet a széküresedés idején az egyház vezetéséhez nyújtottatok.

Egyenként fejezem ki köszönetemet elsőként a bíborosi testület dékánjának, Angelo Sodano bíboros úrnak, akinek külön köszönöm a nevetekben kifejezett hódolatot és jókívánságokat. Köszönetet mondok Tarcisio Bertone bíboros úrnak, a Római Szentegyház camerlengójának ebben a kényes, átmeneti időszakban végzett odaadó munkájáért. Ugyancsak köszönet drága Battista Re bíboros úrnak, aki konklávénk feje volt. Nagy köszönet érte!

Különös szeretettel gondolok azokra a főtisztelendő bíboros urakra, akik életkoruk vagy betegségük miatt szenvedéseik és imádságaik felajánlásával biztosították részvételüket és szeretetüket az egyház iránt. Szeretném közölni veletek, hogy Mejía bíboros tegnapelőtt szívinfarktust kapott, a XI. Pius Kórházba került. Állapota stabil, és köszöntését küldte nekünk.

Nem mulaszthatom el, hogy köszönetet mondjak mindazoknak, akik a legkülönbözőbb beosztásokban részt vettek a konklávé előkészítésében és segítették zavartalan lefolyását azzal, hogy biztosították a bíborosok biztonságát és nyugalmát az egyház életének e fontos időszakában.

Nagy szeretettel és mélységes hálával fordulok főtisztelendő elődöm, XVI Benedek felé, aki pápaságának éveiben szelídségével, alázatával, hitével, irányításával, jóságával, tanításával gazdagította és erősítette az egyház életét. Gazdag lelki öröksége ez mindannyiunknak! A teljes odaadással megélt péteri szolgálat őbenne alázattal és bölcsességgel valósult meg, közben a tekintete állandóan Krisztusra, az Eucharisztiában élő és jelenlévő feltámadott Krisztusra figyelt. Buzgó imáink, eleven emlékezetünk, s maradandó és szeretetteljes hálánk kíséri őt. Úgy érezzük, hogy XVI. Benedek lángot gyújtott a szívünkben, amely mindig égni fog, mert az ő imádságai táplálják, melyekkel kíséri az egyházat lelki és missziós útján.

Kedves Bíboros Testvéreim! E találkozásunk folytatni akarja azt az intenzív egyházi közösséget, amelyet az elmúlt napokban tapasztaltunk. Mélységes felelősségérzettől és Krisztus és az egyház iránti nagy szeretettől áthatva imádkoztunk együtt, osztottuk meg egymással gondolatainkat, tapasztalatinkat és érzéseinket. Ebben a szívélyes légkörben jobban megismertük egymást és még inkább megnyíltunk egymás előtt, és ez jó, mert testvérek vagyunk.

Valaki azt mondta nekem: „A bíborosok a Szentatya papjai.” Ez a közösség, ez a barátság, ez a közelség mindenkinek javára van. És ez a kölcsönös megismerés és nyitottság megkönnyítette a tanulékonyságot a Szentlélek tevékenysége iránt. Ő, a Vigasztaló a hit minden megnyilvánulásának és kezdeményezésének a főszereplője. Különös: ő juttatja ezt eszembe. A Vigasztaló hoz létre minden különbséget az egyházak között, s úgy tűnik, hogy Bábel apostola. Másrészt azonban ő hozza létre ezen különbözőségek egységét nem az „egyenlőségben”, hanem a harmóniában. Emlékszem, hogy az egyik egyházatya így határozta a meg a Szentlelket: Ipse harmonia est, ’Ő a harmónia’. A Vigasztaló, aki különböző karizmákat ajándékoz mindegyikünknek, egyesít bennünket az egyház közösségében, amely imádja az Atyát, a Fiút és őt, a Szentlelket.

Épp a bíborosi testületet egyesítő, hiteles kollegiális szeretetből kiindulva fejezem ki, hogy megújított szeretettel akarom szolgálni az evangéliumot azáltal, hogy segítem az egyházat, hogy Krisztusban és Krisztussal együtt az Úrnak egy termékenyebb szőleje legyen. A hit éve is sürgessen mindannyiunkat, pásztorokat és híveket egyaránt, hogy törekedjünk hűségesen megfelelni örök küldetésünknek: elvinni Jézus Krisztust az emberhez, és elvezetni az embert a Jézus Krisztussal – aki valóságosan jelen van az egyházban és minden embernek kortársa –, az Úttal, Igazsággal és Élettel való találkozásra. Ez a találkozás megújítja az embereket a kegyelem misztériumában azáltal, hogy felébreszti a lélekben azt a keresztény örömet, amely Krisztus százszoros ajándéka mindazoknak, akik befogadják őt életükbe.

Amint XVI. Benedek pápa tanításában oly sokszor emlékeztetett rá, s végül lemondásának bátor és alázatos tettével is megmutatta, Krisztus vezeti az egyházat a Szentlélek által. Az egyház lelke a Szentlélek a maga éltető és egységesítő erejével: sokakból egy testet alkot, Krisztus titokzatos Testét.

Soha ne engedjünk a pesszimizmusnak, annak a keserűségnek, amellyel az ördög minden nap megkísért; ne engedjünk a pesszimizmusnak és a félénkségnek: legyünk bizonyosak abban, hogy a Szentlélek a maga erős leheletével megadja az egyháznak az állhatatosság és az evangelizáció új módjai keresésének bátorságát, hogy az evangéliumot el tudja vinni a föld szélső határaiig (vö. ApCsel 1,8).

A keresztény igazság azért vonzó és meggyőző, mert megfelel az emberi lét mélységes vágyának azáltal, hogy meggyőzően hirdeti: Krisztus az egész ember és minden ember egyetlen megváltója. Ennek hirdetése ma éppúgy érvényes, mint ahogy érvényes volt a kereszténység kezdetén, amikor az evangélium terjedésének első nagy hulláma valósult meg.

Kedves Testvéreim! Bátorság! Többségünk előrehaladott már a korban: az öregség – szeretem így mondani – a bölcsesség és az élet széke. Az öregekben ott él az életben való jártasság bölcsessége, mint az agg Simeonban és az öreg Anna prófétaasszonyban a templomban. És éppen ez a bölcsesség ismertette föl velük Jézust. Ajándékozzuk meg ezzel a bölcsességgel a fiatalokat: mint a jó bor, amely az évek múlásával egyre jobb lesz, ajándékozzuk meg a fiatalokat az élet bölcsességével. Eszembe jut, hogy egy német költő ezt mondta az öregségről: Es ist ruhig, das Alter, und fromm, ’Az öregség a nyugalom és az imádság ideje’. És annak is ideje, hogy átadjuk a fiataloknak ezt a bölcsességet.

Az elmúlt napok hitbeli és egyházi közösségbeli tapasztalataival gazdagodva majd visszatértek székhelyetekre, hogy folytassátok a szolgálatot. Ez a semmi máshoz nem hasonlítható, páratlan esemény tapasztalhatóvá tette az egyház teljes szépségét, ami nem más, mint a feltámadott Krisztus fényének tükröződése: egy napon majd a feltámadott Krisztus szépséges arcának fogunk örvendeni!

Anyánk, az egyház anyja, Mária hatalmas közbenjárására bízom szolgálatomat és a tiéteket is. Az ő anyai tekintete alatt járja mindegyikünk az utat örömmel és tanulékonyan az ő isteni Fia szava iránt, erősítve az egységet, egy szívvel-lélekkel kitartva az imádságban és tanúságot téve a hitről, hogy az Úr állandóan jelen van.

Ezekkel az érzésekkel – őszintén mondom! –, ezekkel az érzésekkel adom rátok szívből az apostoli áldást, kiterjesztve munkatársaitokra és mindazokra, akik lelkipásztori gondjaitokra vannak bízva.

 

(Diós István fordítása)

Gratuitas Szerzetesteológiai Intézet

 

 

 

©   Nyomtatásban való megjelentetéséhez a Gratuitas Szerzetesteológiai Intézet
előzetes engedélye szükséges.

©   Libreria Editrice Vaticana, 2013.

©   Diós István, 2013.